Az önszabályozás
Az információs társadalomban a technika fejlődése új és új kihívások elé állítja a jogalkotást. A jog sokszor nem tud a fejlődés ütemével lépést tartani, vagy nem a megfelelő eszköz a technikai vívmányok eredményezte szabályozási igények leképezésére. Mivel azonban a fejlődés egyrészt az iparági szereplők, másrészt a fogyasztók nagy számának érintettségét vonja maga után, e szereplők természetes törekvése, hogy a hagyományos értelemben vett jogi szabályozáson kívüli utakat találjanak életviszonyaik hatékonyabb rendezésére.
A szoftverek adott feladat elvégzésére alkalmas informatikai megoldások, használatuk során a feladat teljesítése a központi kérdés, ezért ezt a szemléletet a felhasználás szabályozásakor is figyelembe kell venni.
A hagyományos jogalkotásnak alapvető problémát jelent a szoftverfelhasználás határokon átnyúló, nemzetközi jellegének egységes kezelése. Az államonként eltérő jogrend egyfajta bizonytalansághoz, a felhasználók kétkedéséhez vezethet. Ezért elengedhetetlen a globális megközelítés, azonban a nemzetközi, illetve európai jogharmonizáció csak részben jelent megoldást a szabályozások szétszabdaltsága, továbbá a nemzeti különbözőség problémájára.
Ezen kívül a szoftverhasználat szabályozási igénye a technológia fejlődése és a gyakorlati elvárások miatt állandóan változik. A nemzeti jogszabályok gyakori módosítása veszélyezteti a jogbiztonságot, továbbá fennáll annak veszélye, hogy a túlzott részletességre törekvő, nem technológiasemleges normák egyébként sem tudják követni a változásokat. A megoldást csakis a megfelelő mennyiségű gyakorlati tapasztalat mentén születő, letisztult, kialakult szabályrendszer jelentheti.
A szoftverhasználattal kapcsolatban felmerülő gyakorlati problémák megfelelő kezelése tehát csak az állami normaalkotás kizárólagosságának elvetésével érhető el. Elismerést nyert, hogy az állami jogalkotáson kívül szükség van bizonyos önszabályozó mechanizmusok beépítésére is. Ezek a szabályozási formák a piac szereplőinek összefogásán és saját elhatározásán alapuló rendszerek kialakításában testesülnek meg, mely rendszerek sokszor a törvényeknél is szigorúbb önkorlátozásokat tartalmaznak.
A szabványosítás
A szabvány elismert szervezet által alkotott, meghatározott eljárásrend szerint elfogadott olyan norma, amely irányelvszerűen határozza meg, hogy adott tevékenységet hogyan, milyen célkitűzések figyelembevételével és milyen eredmények elérése mellett kell végezni.
A nemzeti szabványosításról szóló 1995. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500028.TV évi XXVIII. törvény (továbbiakban Nsztv.) 4. § (1) bekezdése szerint elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb.
Az Nsztv. szerint a szabványok alkalmazásának célja, hogy elősegítse
- az általános és ismételten alkalmazható eljárások, műszaki megoldások közrebocsátásával a termelés korszerűsítését, a szolgáltatások színvonalának javítását,
- a nemzetgazdasági igények érvényesítését a nemzetközi és az európai szabványosítási tevékenységben,
- a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását,
- a műszaki fejlesztés eredményeinek széles körű bevezetését,
- az élet, az egészség, a környezet, a vagyon, a fogyasztói érdekek védelmét és a biztonságot,
- a megfelelőség-tanúsítás követelményrendszerének kialakítását,
- a hazai termékek és szolgáltatások nemzetközi elismertetését.
Nemzetközi szabványosítás
A nemzetközi szabványosítás története a XX. század elejére nyúlik vissza; arra az időszakra, amikor az ipar eljutott egy olyan fejlettségi szintre, melynek hatékonysága adott technikai, technológiai feltételek mellett csak a szereplőkre vonatkozó egységes követelményrendszer, eljárásrend kialakítása mellett volt növelhető.
Az első nemzetközi szabványügyi szervezet 1906-ban jött létre International Electrotechnical Commission (IEC) névvel. Az IEC azóta a világ legrangosabb intézményévé vált az elektronikai szabványosítás területén. Mellette számos más szervezet alakult: egyesek meghatározott szakterület szabványosítása céljából, mások számos terület törekvéseit felkarolva általános nemzetközi szabványügyi szervezetként jöttek létre. Ez utóbbiak közül a legismertebb az International Organization for Standardization (ISO).
A nemzetközi szabványügyi testületek által végzett sok évtizedes szakmai munka, valamint az általuk alkotott és a különböző szakterületeken eredményesen alkalmazott sok száz szabvány, továbbá az egyre növekvő számú tagszervezetek olyan tekintélyt adnak e testületeknek, mely az újabb és újabb kiadott normák széleskörű alkalmazását prognosztizálja. Ebből az következik, hogy az alkalmazó szervezetek egységes irányvonalak mentén, a szabvány által elvárt módon működnek a szabályozott területeken, ami az iparág más szereplői számára garantálja e vállalatok termékeinek és szolgáltatásainak színvonalát, minőségét.
ISO
Az ISO olyan nemzetközi szervezet, mely nemzeti tagszervezetei segítségével nemzetközi szabványokat dolgoz ki a termékek és szolgáltatások minőségének javítása érdekében. A munkában a szakértői csoportok mellett a kormányzati, hatósági, tudományos, gazdasági szféra képviselői is részt vesznek.
A ma már 157 tagtestülettel rendelkező ISO a nemzetközi szervezetek között kiemelkedő helyet foglal el, melyet egyrészt tagjai száma is jól illusztrál, továbbá ezt igazolja az is, hogy mára több mint 17.000 ISO szabvány jelent meg, amelyeket világszerte széles körben alkalmaznak.
A szervezet olyan szabványokat dolgoz ki, amelyeket az egyes ipari szektorok vagy a tudományos, politikai, gazdasági élet egyéb érdekelt szereplői, illetve a fogyasztói szervezetek képviselői egyértelműen igényelnek. Az igényt jellemzően az ISO nemzeti tagszervezeti felé kommunikálják, vagy az érintett ISO technikai bizottsággal egyeztetik azt. (Ha a hozzáértő bizottság az igény megjelenésekor nem létezik, kezdeményezhető új bizottság létrehozása.) A szabvány kidolgozásának megkezdéséhez szükség van az érintett technikai bizottság tagjai többségének támogatására, akik azt is vizsgálják, hogy az igény valóban nemzetközi szükségletet elégít-e ki.
Az ISO szabványokat a technikai bizottságok dolgozzák ki. A szakértők nemzeti delegációja megvitatja a szabályozandó témát, és javaslati anyagot készít. A javaslati anyagot (DIS – Draft International Standard) véleményeztetik az ISO tagszervezetekkel. A kibocsátást megelőzően a tényleges konszenzus megteremtése érdekében az ISO-val együttműködő társadalmi szervezeteknek, érdekképviseleteknek is lehetősége van a tervezet véleményezésére. Ha a véleményezés eredményeképpen a javaslati anyag elfogadásra kerül, akkor egy végleges javaslati anyagra (FDIS – Final Draft International Standard) kell szavaznia a tagoknak a szabvánnyá válás érdekében. FDIS elfogadása nemzetközi szabvány (IS – International Standard) kiadását eredményezi.
Szabványosítás Magyarországon
A nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény (továbbiakban Nsztv.) hozta létre Magyarországon a Magyar Szabványügyi Testületet (MSZT), mely a korábbi magyar gyakorlattól eltérően nem államigazgatási szervként, hanem független, köztestületi formában működik.
A testület kizárólagos joggal rendelkező nemzeti szabványügyi szervezetünk; feladata a magyar nemzeti szabványok (MSZ) kidolgozása, véleményeztetése, kibocsátása; nemzetközi szabványok nemzeti szabványként való közzététele; a hazai szabványosító munka vezetése; részvétel az európai és nemzetközi szabványosítás folyamataiban. A szabványalkotás és a szakmai feladatok végrehajtása az MSZT-ben is műszaki bizottságokban folyik (MSZT/MB).
Az Nsztv. úgy rendelkezik, hogy az MSZT által közzétett nemzeti szabvány alkalmazása alapértelmezésben önkéntes (előfordulhat azonban, hogy egy műszaki tartalmú jogszabály hivatkozik valamely nemzeti szabványra annak érdekében, hogy az adott tevékenység a hivatkozott szabvány rendelkezéseinek megfelelően történjen; ebben az esetben a szabvány alkalmazása az adott tevékenység végzésekor kötelező).
Szintén fontos elv, hogy nemzeti szabvány nem lehet jogszabállyal ellentétes.